Bölcs Salamon Tanoda Jándon

A 2016 november és 2019 december között lezajlott projektünk célja az volt, hogy a településen élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és hátrányos helyzetű fiatalok iskolai felzárkóztatását és továbbtanulását támogassuk.

Jánd az Észak-Alföldi régióban, a Vásárosnaményi kistérségben található, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye leghátrányosabban térsége, itt is jelentős probléma, hogy sok fiatal már az általános iskolában hátrányba kerül és képzettség nélkül félbehagyja tanulmányait.

A projekt közvetlen célja, hogy a helyi gyerekek helytálljanak az oktatási rendszerben és segítsük a társadalmi és munkaerő piaci integrációjukat.

A projekt tevekénységei: Első lépésként beszereztük a szükséges eszközöket, és 2017 januárjában megkezdődtek a rendszeres szakmai programok, melynek keretében elkészültek az egyéni fejlesztési tervek és a haladási naplók.

Februárban, a félév kezdetével, megindultak a fejlesztő tevékenység a tanulók egyéni szükségletei alapján. Igénytől függően a gyermekek tanulási alapkészségének (szövegértés olvasás, írás, matematika-logika) fejlesztése és kiegészítő kompetenciák (IKT, idegen nyelv) fejlesztése történt meg, és emellett fontos volt a szociális hátrány kompenzálása is.

Minden nap legalább egyszeri étkezést biztosítottunk a gyerekek számára, akik számos egyéb kiegészítő tevékenységen részt vehettek. A tanodában hétköznaponként négy órán át fogadtuk a gyerekeket, és alkalmanként szombaton is tartottunk programokat.

A programban a közösségi munkatársak a gyerekek családjait több alkalommal meglátogatták, és szoros együttműködésben dolgoztak a települések szociális és intézményhálózatának munkatársaival.

 

A projekt hivatalos adatai:

  • Kedvezményezett: A Magyarországi Református Egyház
  • A projekt címe: "Bölcs Salamon" Tanoda Jándon
  • Pályázati azonosító: EFOP-3.3.1-15-2015-00139
  • A projekt célja: 30 fő, hátrányos helyzetű gyermek tanulmányi fejlesztése, készség és képességfejlesztése két éven keresztül
  • A Projekt kezdő időpontja: 2016. 11. 01.  
  • A Projekt fizikai befejezésének napja: 2018. 12. 31.
  • A Projektre megítélt támogatás összege: 28 680 000 Ft
  • A támogatás intenzitása a Projekt elszámolható összköltségének százszázaléka.