Piliscsabai Tanoda

A Református Egyház az VEKOP-7.3.2-16-2016-00018 számú uniós program megvalósításával 30 fő hátrányos helyzetű gyermek tanulmányi fejlesztését, készség és képességfejlesztését végzi két éven keresztül Piliscsabán a tanodában. A projekt helyszíne Közép-Magyarországi régióban, Pest megyében található és annak ellenére, hogy nem perifériás elhelyezkedésű a hátrányos helyzetű gyermeke aránya igen magas.

A projekt hosszú távú célja, hogy a településen élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és hátrányos helyzetű fiatalok iskolai felzárkóztatását és továbbtanulását támogassa (a középfokú oktatásban való sikeres helytállását), ezen keresztül pedig társadalmi és munkaerő piaci integrációját.

A projekt első lépéseként a szükséges eszközök beszerzése történt meg majd 2018 tavaszán megkezdődtek a rendszeres szakmai programok. Kezdeti lépésként megtörténtek a bemeneti mérések, elkészültek az egyéni fejlesztési tervek és haladási naplók és elindultak a fejlesztő tevékenységek a tanulók egyéni szükségletei alapján. Igénytől függően a gyermekek tanulási alapkészségek (szövegértés olvasás, írás, matematika-logika) fejlesztése és kiegészítő kompetenciák (IKT, idegen nyelv) fejlesztése történik meg, de fontos a szociális hátrány kompenzálása is.

A fejlesztő tevékenységek mellett minden nap legalább egyszeri étkezést biztosít a gyerekek számára, akik számos egyéb kiegészítő tevékenységen vehetnek részt.

A projekt címe: Piliscsabai Tanoda

A Projekt kezdő időpontja: 2018.02.01

A Projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2020.01.31

A Projektre megítélt támogatás összege: 30.000.000,- Ft, azaz harmincmillió Ft.

A támogatás intenzitása a Projekt elszámolható összköltségének száz százaléka.